Barion Pixel

Ron Marcell naplója

A regény a főhős, Ron Marcell fiatalkori, majd harmincas éveit bemutató naplója. Marcell egy átlagos tinédzserként indul, aki a középiskolás évei végén nem találja helyét a világban. Aztán egyetemistaként berobban az éjszakai életbe, a bulik világába. Az alkohol kezdetben játéknak tűnik. Egy ügyes kis eszköz, amivel ki lehet párnázni a beilleszkedés rögös útját. Megoldás a magánéleti problémákra. Segítség az ismerkedésben, a kezdeti feszültség feloldásában. Párkapcsolat alatt már kiút az unalomból, a hétköznapok egyhangúságából.

Harmincas évei elejére Marcell arra eszmél, hogy elhagyták, megszokott világa elment mellette. Egykori barátai, társai felnőttek körülötte. Kiábrándult, elhagyott, harmincon túli szingliként próbál visszakapaszkodni a szakadék mélyéről, és igyekszik megérteni férfiként a nők által agyonszajkózott ama bizonyos TŰZ mibenlétét. Azt, aminek a kihunyásáról annyit beszélnek.

Ron naplója nem csak egy élet története, hanem a ’80-as években született generáció máig tartó párkapcsolati vívódásainak bemutatása történeteken keresztül, miközben sokat megtudunk egy szenvedélybeteg gondolkodásáról, válságairól, sikereiről és kudarcairól. Regény a kirakatba ritkán tolt világról…

3.112 Ft

Kiút – Ron Marcell naplója

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ron Marcell naplója” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ismerd meg jobban a szerzői könyvkiadás mindennapjait!

Olvasd a blogunkat!

Az egész világot behálózó értékesítési csatornákon árusítunk.

Nézd meg hol!

Sok szempontot kell figyelembe venni, míg a kéziratból KÖNYV lesz.

Kézirat előkészítése

Könyvkiadás

Indulj el az íróvá válás útján!

Új könyveink

Scroll to Top

Szeretne további részleteket?

Adja meg adatait, és mi küldjük kedvezményeinket