Barion Pixel

Indexen 2022 (e-könyv)

Örökmozgó!

Négy külön írás, melyek mindenképpen összefüggnek! A múltidézés szerelemeseinek!

Az első az Örökmozgó, főszereplője valóban örökmozgó, AKI (!) gép, és az írások az emberekkel való párbeszédéről, az égről, a szeretetről, a hatalmaskodásról, a versekről, barátságról stb. szólnak.

Felébrednek benne az érzelmek, szeretet, aggódás, sőt a gyász is. Kiderül, hogy mint gép sok mindent képtelen megérteni. Mert magyarázzuk meg neki a szerelmet, a párválasztást, az utódokat, amikor neki se szülője, se utódja nincs. Vagy a halált. Vagy egy érintés bársonyosságát.

 

1.990 Ft

A szerző több mint 40 éves közgazdász, 25 éves könyvvizsgálói és 22 éves egyetemi oktatói pályafutása alatt jutott arra a következtetésre, hogy elsősorban a számviteli, és a – talán kevésbé fájóan – statisztikai ismeretek elutasításának legfőbb oka: adaptációs képességük alacsony szintje. Képtelenek az egyre gyorsabban változó gazdasági környezethez alkalmazkodni. Ez a felismerés hatja át szerző 14 könyvét, és több tucat tanulmányát.

A nyilvánosságot kapott tanulmányok mellett akadt néhány olyan is, melyekben a gondolatok újdonságát a szakmai folyóiratok lektorai, szerkesztői már nem tudták tolerálni. A kötet ezeket, illetve a hozzájuk köthető újabb kutatások eredményeit gyűjti össze.

Számviteli területről a kötet az adaptív számvitel témakörébe tartozó, angol és magyar nyelvű tanulmányokkal kezdődik. Az infor­má­­ciós társada­lom­ban a partnerek információs igényeinek kie­lé­gí­tésére már nem lesz elég, ha a digitalizáció és az automatizáció ezen a területen kimerül a ceruza klaviatúrára cserélésében. Az új, gyorsan változó igények adap­tá­ci­ó­já­­nak kényszere alól a számvitel elmélete és gyakorlata sem vonhatja ki ma­gát.

A számviteli blokk második része a 2015. évi Questor botrány miatti bo­szor­kányüldözéssel foglalkozik, melynek elszenvedői a könyvvizsgálók voltak.

A második témakör a statisztika, ezen belül is az index-, és eltérésszámítás. A fo­lyamatosan és egyre gyorsabban változó, globalizált gazdasági kör­nye­zet­ben a vállalati teljesítmények értékelésére már nem alkalmas a két tényezőre szű­kített index- és eltérésszámítás. A szerkezetváltozás összesített hatásának le­választásával három, vagy a mennyiség és ár tényezőcsoportok két-két elem­re bontásával négytényezős modellre építhető módszerek talán jobban megfelelnek a kor követelményeinek.

 

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Indexen 2022 (e-könyv)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ismerd meg jobban a szerzői könyvkiadás mindennapjait!

Olvasd a blogunkat!

Az egész világot behálózó értékesítési csatornákon árusítunk.

Nézd meg hol!

Sok szempontot kell figyelembe venni, míg a kéziratból KÖNYV lesz.

Kézirat előkészítése

Könyvkiadás

Indulj el az íróvá válás útján!

Új könyveink

Scroll to Top

Szeretne további részleteket?

Adja meg adatait, és mi küldjük kedvezményeinket