Barion Pixel

100 kérdés – 100 felelet – Amit a hobbinyúl-tartásról tudni kell

Kedvencként tartott nyulaimon magánmegfigyelésket végeztem, mindezt csak kíváncsiságból. 2002-ben vettem első törpenyulamat, mint házi kedvencet. Az eltelt évek során már tenyésztésükkel is foglalkozom. Az egyetem elvégzése után döntöttem úgy, hogy a témában megpróbálok jobban elmélyedni. Ezt a könyvet azért írtam, hogy nagyon sok embernek lehessen olyan örömben része, amit nekem is nyújtottak ezek a kisállatok, hogy a kedvességüket jól tudjuk viszonozni, észrevegyük igényeiket, értsük „beszédüket”.

2.490 Ft

Elfogyott

1979-ben születtem Esztergomban. Gyerekkorom óta rajongok az állatokért. A nyulak iránti szeretetem az egyetemen kezdődött, melyet Mosonmagyaróváron végeztem. Itt 2004-ben szereztem agrármernöki diplomát. 2000 óta foglalkozom nyulakkal, nyúletológiával, mely kezdetben csak hobbi volt. Kedvencként tartott nyulaimon magánmegfigyelésket végeztem, mindezt csak kíváncsiságból. 2002-ben vettem első törpenyulamat, mint házi kedvencet. Az eltelt évek során már tenyésztésükkel is foglalkozom. Az egyetem elvégzése után döntöttem úgy, hogy a témában megpróbálok jobban elmélyedni, ezért jelentkeztem a Kaposvári Egyetem Kisállattenyésztési tanszékére PhD hallgatónak, ahová 2005-ben felvételt nyertem. Jelenleg végzős vagyok. Ezt a könyvet azért írtam, hogy nagyon sok embernek lehessen olyan örömben része, amit nekem is nyújtottak ezek a kisállatok, hogy a kedvességüket jól tudjuk viszonozni, észrevegyük igényeiket, értsük „beszédüket”. Jekkel Gabriella

Tömeg 0,4 kg

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„100 kérdés – 100 felelet – Amit a hobbinyúl-tartásról tudni kell” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ismerd meg jobban a szerzői könyvkiadás mindennapjait!

Olvasd a blogunkat!

Az egész világot behálózó értékesítési csatornákon árusítunk.

Nézd meg hol!

Sok szempontot kell figyelembe venni, míg a kéziratból KÖNYV lesz.

Kézirat előkészítése

Könyvkiadás

Indulj el az íróvá válás útján!

Új könyveink

Scroll to Top

Szeretne további részleteket?

Adja meg adatait, és mi küldjük kedvezményeinket