Ron Marcell naplója!
Regény a kirakatba ritkán tolt világról…
A regény a főhős, Ron Marcell fiatalkori, majd harmincas éveit bemutató naplója. Marcell egy átlagos tinédzserként indul, aki a középiskolás évei végén nem találja helyét a világban. Aztán egyetemistaként berobban az éjszakai életbe, a bulik világába. Az alkohol kezdetben játéknak tűnik. Egy ügyes kis eszköz, amivel ki lehet párnázni a beilleszkedés rögös útját. Megoldás a magánéleti problémákra. Segítség az ismerkedésben, a kezdeti feszültség feloldásában. Párkapcsolat alatt már kiút az unalomból, a hétköznapok egyhangúságából.


Harmincas évei elejére Marcell arra eszmél, hogy elhagyták, megszokott világa elment mellette. Egykori barátai, társai felnőttek körülötte. Kiábrándult, elhagyott, harmincon túli szingliként próbál visszakapaszkodni a szakadék mélyéről, és igyekszik megérteni férfiként a nők által agyonszajkózott ama bizonyos TŰZ mibenlétét. Azt, aminek a kihunyásáról annyit beszélnek.
Ron naplója nem csak egy élet története, hanem a ’80-as években született generáció máig tartó párkapcsolati vívódásainak bemutatása történeteken keresztül, miközben sokat megtudunk egy szenvedélybeteg gondolkodásáról, válságairól, sikereiről és kudarcairól.
A könyv ára: 3890 Ft.
- Szerző: Ron Marcell
- Formátum: Keménykötés
- Oldalszám: 382
- Kiadás éve: 2023

littlefoxkiado.hu | Minden jog fenntartva 2022 | Általános Szerződési Feltételek