Barion Pixel

Íróink!

"Ha megkérdezik tőlem, miért jöttem erre a világra, én, egy művész, azt fogom felelni: azért vagyok itt, hogy nyomot hagyjak." (Émile Zola)

Lovas Lana

Életem második felében találtam rá az írás boldogságára, pedig már gyerekként is újságíró vagy fotoriporter akartam lenni. Az erotikus irodalom az a műfaj, ami végtelen szabadságot ad nekem. Szabadon gondolkodom, hedonistán élek és szeretek bátran kommunikálni az írásaimmal, a gondolataimmal, a világomba való belecsöppenéseddel. Első alkotásom egy két részes naplóregény, amiben egy nő és egy férfi különböző szemszögéből ismerhetjük meg kettejük titkos viszonyának döbbenetes történetét. Szeretek aktuális kérdéseket feszegetni a történeteimben. Igaz-e az, hogy a mai elerkölcstelenedett, moralitását vesztett világ tele van csapdákkal és a modern technikai lehetőségeket akár rosszindulatúan is fel lehet használni egy párkapcsolat érdekében. A gender kultúra csinált Femme fatale-okat a mai nőkből? Elsősorban a mai férfi-női kapcsolatok kihívásairól írok, olvasok, kutatok, gondolkodom szívesen. Hogyan tud egy férfi és egy nő együtt működni, az egójukat feladva, szövetséget alkotni. Ki hol hibázza ezt el, ezek a szövetségek az idő folyamán hogyan változnak, alakulnak azzal, hogy az emberek, illetve a világunk is változik.

Ron Marcell

A késő szocialista Magyarország gyerekeként születtem a nyolcvanas évek derekán. Generációnkat már megcsapta a nyugat szele, lehetőségekkel teli, boldog, szabad és szép élet reménye. Gyerekként láttuk mitől döcög szüleink élete, és oly egyszerűnek tűnt hogyan lehetne jobban csinálni. Hogy lehetne másnak lenni, jó felnőtté válni. Ideológiákkal felvértezve ugrunk neki a nagybetűs életnek, aztán az élet olykor orvul arcul csap. Ülünk és nézzük a megsárgult fotókat. Mit kellett volna másként tenni? Mit nem láttam akkor? De vajon nem mi küldjük azokkal a súlyos ütésekkel oly sokszor padlóra magunkat? Ebben az apokaliptikusnak hitt világban a béklyóink saját elménkből fakadnak, és a kulcs is nálunk van, amivel leoldhatjuk azokat. Lelkünkre kullancsként tapadnak a sérelmek, melyek szépen lassan leszívják az energiánkat, de megszabadulni tőlük csak akkor tudunk, ha nem tápláljuk tovább azokat! Bármivel el lehet maszatolni a dolgokat, de a problémák belül megmaradnak. A legnehezebb dolog megismerni valódi önmagunkat, megérteni saját belső világunkat, de ha sikerül, akkor ráébredhetsz, hogy külvilágból csak az sugárzik vissza rád, amit valódi lényed vetít ki rá. Nekem az írás abban segít, hogy jobban megértsem mi történik körülöttem, és talán ki tudjam bogozni az összekuszálódott szálakat. Leélheted az egész életedet anélkül, hogy felébrednél, de ha egy történetet is bárhogyan megírhatsz szabadon, akkor talán az életedet is formálhatod úgy, ahogyan akarod…

Váradi Éva

Környezeti nevelő óvodapedagógusként e hivatás megannyi eszközével a természet megismerésére, tiszteletére, szeretetére nevelem a gyerekeket. Már tiniként is szívesen próbálgattam szárnyaimat a versírás terén. Az évek múlásával pedig több szakmai cikkem is megjelent különböző lapokban. Majd e cikkek mintegy folytatásaként, a könyvírás felé vezetett az utam, s elkészült első mesekönyvem -A varázsseprű címmel- mely a természetszeretetemből táplálkozva egy sajátos mesevilágot hozott létre. Soha ne felejtsük el, hogy az olvasóvá nevelés a meséléssel, a mesekönyvek megszerettetésével indul el. A mese egy fantasztikus eszköz a gyermek kezében, egy belső iránytű-ha úgy tetszik -ami az életében vezérelni fogja.

Harmati Dániel

Egészen kiskorom óta foglalkoztat az írás lehetősége. A 2000-es években volt is néhány publikációm különböző antológiákban az akkori, gyerekkori írásaimmal, de csak az utóbbi években készült műveimnél érzem azt, hogy hosszútávon sem fognak rosszul öregedni. A novellaírásban találtam meg magam a leginkább, ugyanis ez az a műfaj, amelyben kellő hosszúsággal és sallangmentesen dolgozhatom ki az új ötleteimet. Míg régebben megelégedtem annyival, hogy szimplán csak volt egy jó alapötletem és aköré kanyarítottam egy sztorit, ma már igyekszem odafigyelni rá, hogy a novelláim tartalmazzanak valami kisebb-nagyobb mondanivalót, többlettartalmat is, amik kellő súllyal ruházzák fel ezeket a történeteket.

Jilly Soap

Sok-sok év alatt nagyon sok tapasztalatban volt részem, volt köztük negatív és pozitív is. Az írás gondolata már kiskoromban is foglalkoztatott. Más ágakban jártas lettem valamilyen szinten az évek alatt: klasszikus zene és társastánc. De végül 5 évvel ezelőtt nekiálltam megírni életem első könyvét: Amikor a látszat csal-t . Sok minden érdekel most is. De főleg a pszichológiai témák.

Lona Honey

Sajnálom, hogy későn kezdtem papírra vetni a fel-felbuggyanó kitalált-vagy nem-történeteimet. Pedig már gyerekkorom óta feszít az alkotói vágy, amire hallgatva neki is ültem időnként a teljesítésére.....a fióknak. Közben a család nyomására férjhez mentem, majd megszülettek életem ékei. Akikre a legbüszkébb vagyok a világon. Viszont így háttérbe szorult az első szerelem. Kifogásokat kereshetek, de minek. Más össze tudta egyeztetni a két tevékenységet...én nem. De most itt vagyok, tántoríthatatlanul! Mottóm: "A jó könyv elröpít, kiszabadít egy másik világba”.......ja nem! Fotelrabságra ítél!! Remélem Téged is nyájas olvasóm!!!

Törteli Eszter

Az életben a normalitás mindig unalmas. Légy egyedi. Légy önmagad. Vállald, aki vagy. Tegyél meg mindent a sikerért. Az írás pedig világokat teremt. Az írás felszabadít. Gyere velem az úton új világok felé!

Füle Viktor (Vik Flames)

Körülbelül 25 éve foglalkozom zenéléssel, zeneszerzéssel és dalszövegírással. Jelenleg a country/rockabilly műfajban tevékenykedem a zenekarommal Redneck Roadkill néven. Életem során annyit foglalkoztam ezzel a mentalitással és szokásokkal, hogy 2017-ben megjelent az első könyvem “A Mocsár” címen.

Dr. Istvanovszki László

60 éves koromban jelent meg az első könyvem a Little Fox Kiadó gondozásában, melyet ezúton is köszönök Jekkel Gabriellának. Egykori bűnügyi felderítőként, majd bűnügyi elemzőként, később pedig oktatóként, több főiskolai és egyetemi jegyzetet, jegyzetrészt írtam a jövő bűnügyi nyomozói és büntetőjogászai számára. Ez a könyv is egyetemi kiadványnak indult, közel 8 év kriminológiai témában kifejtett kutatási és oktatási anyagát, valamint 26 év bűnügyi területen eltöltött időszakának szakmai tapasztalatait foglalja magába. Az egyre szélesebb nemzetközi dimenzióban működő bűnözés vizsgálata során arra a meggyőződésre jutottam, hogy a mondanivaló nemcsak egy szűk szakmai közönségre tartozik, hanem minden olyan olvasóra, aki önmaga és a jövendő generációk érdekében megpróbálja értelmezni az ország és a világ biztonságát befolyásoló, így a mindennapjainkat meghatározó körülményeket.

Torma István

75 éves vagyok, teli alkotó energiával. 1995 óta írtam a fióknak, de miért, nem tudom, kikivánkozott belőlem. Egy pályázaton már 2011-ben megjelentem, ott a kommentben írták, hogy sírtak az elolvasásakor, ami meglepett. De hogy író akarnék lenni, az meg sem fordult a fejemben csak 2021-ben, amikor megjelent két novellám, igen pozitív kritikával a kiadó részéről. 26 megjelent írásom van azóta, ebből három vers, ami azért lep meg, mert 20 évig megmutatni sem mertem senkinek. Most ez a megjelenő Örökmozgó c. könyvem, tulajdonképpen négy könyv, négy vékonyka egy kötetben. Összefüggenek mindenképpen. Vegyesen írok 100 %-ban valós történeteket és 100 %-ban kitalált dolgokat, ez utóbbit még jobban élvezem.

Steven Ricks

Valami újat alkotni a legizgalmasabb dolog az életben! Igaz ez ugyanúgy a zenére, mint az írásra. A művészet mindig jelen volt az életemben, tizennégy évesen kaptam az első gitárom. Mivel aktívan már csak a családom és barátaim szórakoztatására játszom, kellett valami ami leköti a kreatív energiáimat. Így jött az írás, amihez „fentről” is sok segítséget kaptam. Ezek után talán nem meglepő, hogy első regényemben kiemelt szerepe van a zenének.

Szilágyi Heléna

Szilágyi Heléna vagyok, 1989-ben születtem Budapesten. Jelenleg gyermekpszichológusként dolgozom több helyen, de grafikusi végzettségem is van, emellett amatőr szerkesztőként 2016-tól a Lendület Magazin és 2018 júliusa óta a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat csapatát is erősítem.

Ubaidat Zsófia

Édesapám Jordán, édesanyám Magyar. Népes családom él Jordániában és más arab országokban. Jordánia számomra a második otthonom. Innen jött az ihlet az első könyvemhez, a Kötődéshez is. Az irodalom kisgyermek korom óta meghatározó szerepet játszik az életemben. Kezdtem a mesekönyvekkel, amiket édesanyám mesélt nekem, aztán jöttek az óvodában, iskolában tanult versek, könyvek. Tinédzser koromra kezdtem el még jobban imádni a könyveket és akkoriban nagyon-nagyon sokat olvastam, nagyon sok verset írtam. Mindig is bennem volt a gondolat, hogy milyen jó lenne könyvet írni. Elkezdtem és csak írtam és írtam, míg nem megszületett az első könyvem, Kötődés címmel. Az írással szeretnék adni az embereknek, éppen ezért dolgozom újabb könyveken, mert vallom, hogy ahány könyvet olvasunk el, annyi életet élünk meg.

Both Zoltán

A mindig mosolygós és mindenki által tréfásnak ismert vadállatbefogó gyerekkorába is betekintést nyerhetsz, melyről eddig sehol nem mesélt. A fájdalmas visszaemlékezés mellett természetesen – Zoli sajátos stílusában – megismerheted karrierje épülését, de a mélypontjait is.

Dr. Juhász Árpád

(Pécs, 1935. június 1. –) magyar geológus, a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja.Pályája során számos földrajzi ismeretterjesztő filmet készített, továbbá szakértőként vett részt a televízió földrajzi témájú természettudományos sorozataiban, magazinműsoraiban, vetélkedőiben.

Suzie Great

Néhány évvel ezelőtt, nyugdíjas háziasszonyként, a fakanál mellé képletesen a tollat, (vagy inkább billentyűzetet) is a kezembe ragadtam. Eddig 48 novellát írtam, és most készül 11. regényem. Írásaim műfajilag és hangulatilag nagyon eltérőek. Akad köztük horror, scifi, krimivígjáték, romantikus történet, stb. Az emberi érzések széles skálája, bemutatásra kerül. A történetek izgalmasak, vagy félelmetesek, vidámak vagy éppen szomorú hangulatúak. Legtöbb írásban ezek az érzelmek egyszerre megjelennek.

Hadassa

A düh, a harag, a remény, a szeretet. Sírsz, emlékezel, tervezel. A hol rontottam el, az örökre vége érzés tör rád....és mire a végére érsz, mire kiírod magadból, jobb esetben megnyugszol. Aztán elküldöd, visszavonod az már lényegtelen, hiszen a kimondott szavaknak energiája van, teremtenek, a leírtaknak meg még jobban. Segítenek. Hát így kezdődött az én "írói" tevékenységem, betűk halmaza, érzések és gondolatok özöne. Néha irodalmi hosszúságúra sikeredtek ezek a leírt, le nem írt üzenetek. Segítettek megélni és néha túl a hasonló eseményeket és ahogy mások is olvasták talán nekik is. Az a "nem vagy egyedül érzés", amikor elég egy pillantás, hogy tudd, én is voltam így, de hidd el, jobb lesz. És ha csak egy embernek is segít, akkor azt mondom megérte. Nekem biztos, mert ezekkel gyógyultam és már gyógyítottam repedt, törött, hasad szíveket, lelkeket. Valaki tűvel cérnával, valaki szavakkal. Hát nekem ez adatott, ezt kaptam és amíg lehet, élek vele.

Lona Honey

Sajnálom, hogy későn kezdtem papírra vetni a fel-felbuggyanó kitalált-vagy nem-történeteimet. Pedig már gyerekkorom óta feszít az alkotói vágy, amire hallgatva neki is ültem időnként a teljesítésére.....a fióknak. Közben a család nyomására férjhez mentem, majd megszülettek életem ékei. Akikre a legbüszkébb vagyok a világon. Viszont így háttérbe szorult az első szerelem. Kifogásokat kereshetek, de minek. Más össze tudta egyeztetni a két tevékenységet...én nem. De most itt vagyok, tántoríthatatlanul! Mottóm: "A jó könyv elröpít, kiszabadít egy másik világba”.......ja nem! Fotelrabságra ítél!! Remélem Téged is nyájas olvasóm!!!

jekkelgabi.hu | Minden jog fenntartva 2022 | Általános Szerződési Feltételek

Scroll to Top

Szeretne további részleteket?

Adja meg adatait, és mi küldjük kedvezményeinket