Pár nappal később Gábor elutazott, majd jöttek az ünnepek. A karácsony az utóbbi két évben nem dobott fel különösebben. Nórával mindig karácsonykor ünnepeltük az évfordulónkat, így ismét feltépte a régi sebeket.

Kíváncsi lettem volna, hogy alakult az élete. Közel másfél év telt el azóta, hogy elment. Előtte több, mint egy évtizeden keresztül minden nap beszéltünk, aztán mindez egyik napról a másikra megszakadt. Abból a kezdeti sokkból, amit a legelején éreztem, szerencsére már kimásztam valahogy, de mégis volt bennem egy kínzó üresség.

Nem sikerült senkit igazán közel engedni magamhoz, volt bennem valami magány. Egy évtized ment a kukába, gondoltam sokszor keserűen. Már rég megbocsájtottam neki, ő is túlléphetett a sérelmein, mégsem volt kíváncsi rám. Sosem fogom megérteni, hogy ha olykor rosszul bánsz egy nővel, mégis képtelen túllépni rajtad, képtelen újra szerelembe esni, és állandóan felemleget. A másikkal, akivel normálisan bánsz, az meg pikk-pakk túllép rajtad, hamar elfelejti a közös múltat, és könnyen beleszeret másvalakibe, és úgy tesz, mintha a közös életetek meg se történt volna. Becsukja azt az életszakaszát, mint egy könyvet, aztán meg egy újba kezd bele, aminek semmi köze a régihez.

Az ünnepek alatt a szilveszterre készültem. Nagy bulit terveztem, el akartam nyomni magamban a felszínre tört érzelmeimet. Amikor a túlélés a cél, akkor bármi megengedett. Krisztián, akivel Balaton kört tekertem és felesége Orsi egy házibulit terveztek, amire meghívtak engem is.

Mire odaértem hozzájuk, már totál részeg voltam. Kb. 40 km-re laktak tőlem, de Csilla megígérte, hogy elvisz hozzájuk, ugyanis ő is azon a településen bulizott szilveszter éjjel.

Mielőtt elindultunk, beugrottam a bátyámékhoz újévi köszöntésre, így mire Csilla felvett, az alaphangulatom már megvolt.

Krisztián előtt volt még egy találkám Peti haverommal, akivel a rövidre tervezett beszélgetés durva ivászattá fajult. Vele és a párjával, meg Angival jártunk össze sokat négyesben, ő meg azt kérdezgette, most mi van velünk. „Mi, hát a nagy semmi! Bolond az a nő, hagyjuk a fenébe! Inkább igyunk!”

Észre se vettem, ahogy este lett. Elköszöntem Petitől, taxit fogtam, és Krisztiánék külvárosi házához vitettem magam. Ott a buli még éppen csak beindulni látszott. A meghívottak között volt Krisztián unokatesója, az ő párja, aztán Orsi nővére, illetve annak a pasija, egy pirosruhás csaj, no meg Lucácska, akit már tizen x éve kinéztem egy laza kalandra. Legutóbb a balatoni bringatúrán találkoztam volna vele, ha nem rúgok be annyira, hogy egy camping lepukkant zuhanyzójában magamat összehányva érjen a nap vége.

A házba lépve otthonos idill kép fogadott. Orsi varázslatos kis fészket álmodott meg, és a lehetőségekhez képest szépen meg is valósította. Ők voltak az ötvenes évek amerikai prospektusain megfestett családi idill adaptálói.

Piciny kis előszoba vezetett a nagy nappaliba. A társaság egy széles családi asztal körül foglalt helyet. A tv-ből valami szilveszteri műsor biztosított zenei aláfestést. A konyhaasztal felett éles fény világított, míg odébb a mozisarokban félhomály honolt. Az utóbbi szinte vonzott magához, mint egy fekete lyuk, mintha be akart volna szippantani, de nem akartam antiszociális lenni. Leültem a számomra kijelölt helyre, de a fényáradat úgy gyilkolt, mint egy vámpírt. Látszott, hogy a buli még közel sem indult be. Mindenki előtt színes itallal feltöltött koktélpohár, meg rágcsa volt.

Késztetést éreztem, hogy azonnal szétverjem a gyerekzsúr hangulatot, és valami durvább szintre kapcsoljunk. Ahogy körbe néztem a társaságon, megakadt a szemem, az eddig ismeretlen vendégen. Luca és Orsi gyerekkori barátnője volt. Alapból semmi vonzó nem lett volna rajta, mégis áradt belőle valami erős szexuális kisugárzás.

Bár lehet, hogy az alkohol váltotta ki belőlem a vonzalmat iránta. Nem volt vékony, de a plusz kilók egyenletesen oszlottak el a testén. Erős smink díszitette, a száján szinte égett az élénkvörös rúzs. Feszes, piros bőrruhát viselt, és úgy terült szét a székben, mint aki csak arra vár, hogy valaki a magáévá tegye. A mellei szinte kibuggyantak a felsőjéből. Mondjuk, hogy tett is azért, hogy a dekoltázsa feltűnő legyen. A szoknyája kellően rövid volt, hogy mindent látni engedjen a lábaiból. Fél szemmel folyamatosan a telefonját figyelte, nem csinált titkot belőle, hogy éppen a tinderen barangol. Tipikusan az a fajta lány, akit csak megd­­­****** visznek el, cseppet sem érdekel, hogy ki ő valójában, mert csak egy estét látsz bele.

„Zsepipótlék” – ahogyan azt Sanya fogalmazta egyszer az ilyen csajokra. Azon kattogtam, hogy vajon miért elégszik meg ennyivel? Nem számít ő senkinek semmit, lényegében olyan, mint egy közterületi WC, a szükségletedet elégíted ki rajta.

Valószínű, hogy ő is ennyibe néz mindenkit. Nem akar függeni senkitől, mert ő egy erős, független nő. Neki egy férfi nem több, mint egy vonagló vibrátor pótlék, egy test, melyet felhasznál, aztán eldob. Ő senkinek nem lesz a tulajdona. Ő nem lesz valakié, vagy ahogy az anyakönyvvezető fogalmaz Valakiné.

 Hideg, állatias, és ösztönszerű az egész. Vagy tényleg ennyi volna? Nekik van igazuk? Ha a szaporodáshoz két egyed szükséges, akkor biztosítható a genetikai sokszínűség, ahogy azt a tudósok állítják. Az egyedek keverednek, és jó esetben a legéletképesebbek adják át az örökítőanyagukat.

A szex lényege a szaporodás, ezért aztán kell hozzá egy evolúciós szempontból alkalmas partner, aki magával ragad. Mint ahogyan a tudósok azt megállapították, egyedül az embernél, pontosabban a nőknél duzzadnak meg tinédzser korban a mellek, és maradnak is úgy. Más élőlénynél csak a szüléskor tapasztalható ez a jelenség. Okként azt állapították meg, hogy mi emberek nem elsősorban feromonok kibocsájtását használjuk jelként, hanem sokkal inkább a vizualitásra támaszkodunk.

A pirosruhás csaj tett eleget formás keblei láthatóvá tétele érdekében. Innen már csak azt várta, hogy valaki vegye a jeleket. Persze a megragadó jelenségről olykor kiderül, hogy szociális szempontból nem feltétlenül a legmegfelelőbb, így aztán utódot mégsem akarunk tőle, meddővé téve az együttlétet, de legalább kielégítve a szexuális vágyainkat.

Ha betartjuk ezeket a szabályokat, akkor minden rendben marad. Senki nem sérül. Senki nem lát bele a dologba többet.

Ha párt akarunk, előtör a birtoklási vágyunk, és érzelmeket is viszünk a játékba, akkor feje tetejére áll az egész. Ha csak használunk valakit, könnyebben elsiklunk a tökéletlensége felett. Csak egy eszköznek tekintjük, ami egy bizonyos célra van, az értéke attól függ, hogy ezt a célt hogyan szolgálja, a többi tulajdonsága nem lényeges.

Ha már birtoklunk valakit, akkor hosszú távon, és globálisan nézzük, ami előhozza a kritikus énünket. A kérdés, hogy miért van szükséged valakire? Egy társ kell az élethez? Vagy bio bankautomata? Vagy csak arra kell valaki, hogy a csúcsra juttasson? Vagy egyszerűen keresgélsz, és majd eldöntöd, hogy melyik, mire jó?

Orsi hirtelen eltűnt egy kis raktárhelyiségben, aztán különböző világító fejpántokkal tért vissza. A buli a mélypontjára süllyedt. Éreztem, hogy be kell dobnom magam, és tudtam, hogy Luca partner lesz ebben. Hamar kerítettünk töményeket, és gyors egymásutánban tölteni kezdtük a poharakat. Olyanok voltunk, mint két katona, aki bakancsban trappol be egy rózsaszín babaházba. Törnek, zúznak, és megölik a harmóniát.

Elővettem a szarkasztikus énem, és oltottam mindenkit. Rögtön a figyelem középpontjába kerültem. Ahogy tovább döntöttem magamba a piát, előjött belőlem egy régi sérelmem, Tiborral – Krisztián unokatesójával – kapcsolatban. Néztem magam mellett a közel két méter magas, elhízott, tohonya testet. Micsoda ajándék adottságok, micsoda pazarló kihasználatlansággal párosulva. Ha jól használja a testét, hegyeket mozgathatna vele, de ő egy kamionban poshad lassan egy évtizede. A testéből árad az izzadtságszag, a mellei zsírpárnaként lógnak rá a hasára. Látszik rajta, hogy szenved, folyamatosan melege van, a ruhák kényelmetlenek, a székek nem neki valók. Fotelba süppedne szívesen, és ki se kelne belőle az örökkévalóságig.

Nézem és csak gyűlik bennem a düh. Még évekkel korábban volt egy értelmetlen vitánk, ami még mindig tüske volt bennem. Éreztem, hogy nem bírom ki, hogy ne kössek bele.

Elkezdtem bunkó és alpári módon hergelni. Egyszer csak felállt, mire én meg lökdösni kezdtem. Erre ő átkarolt és szorítani kezdett, amolyan Bud Spencer módon. Éreztem, hogy eljött a tökéletes alkalom, hogy megvillantsam a lányok előtt thai-boksz tudásomat. Jobbról, majd ballról is bele térdeltem Tiborba, közvetlenül a bordái alatt. Megfagyott a levegő.

Orsi és Krisztián más stílusú emberek voltak. Ott éltek a családi, kertházas övezetben, ahol az ilyen kocsmai szintű verekedés egy barbár dolognak számított. Tibor totál ideges lett, és menni akart. Igyekeztem játékra venni az egészet, de amint láttam, hogy a pirosruhás csaj egyre kéjesebb tekintetet vett rám, el is felejtettem Tibort. Látta, hogy a combját nézem, és lassan kezdte széttárni a lábait. Belenéztem a szemébe, ő meg csak vigyorgott. Visszanéztem a combjára, mire ő összezárta a lábait. Újra a szemébe néztem, a vigyor hangos kacajba fordult, majd maga elé vette a koktélját, és szívni kezdte a szívószálát, közben a tekintete rajtam maradt.

Visszaültem a helyemre, és kezdtem a fókuszt a csajra fordítani. Egyre szexibbnek tűnt. Lassan félretette a telefonját, és már nem érdekelte a virtuális térből elérhető kínálat. Közben feltűnt, hogy Lucát mennyire piszkálja a tudat, hogy a társaság egyetlen szabad férfitagja nem őt udvarolja körül. Fogta, és bedobta magát. Több mint 10 éve ismert, tudta milyen vagyok. Hiába, csak bejött a papírforma. Tényleg egyszerű képletek alapján működünk. A tévéből még mindig halkan szólt valami lagymatag karácsonyi muzsika, talán a Korda házaspár dalolgatott. Így előhúztam a tabletemet, hogy varázsoljak a netről valami pörgősebbet.

Amint felléptem a hálózatra, csipogni kezdett a messenger. Olívia írt, valahol éppen bulizott, és spiccesen az érzelmes megnyilvánulásaival bombázott. A pirosruhás lány olyan pillantásokat vetett rám, hogy szinte könyörgött vele a figyelemért. Látta, hogy valakinek nagyon írogatok, és úgy tűnt, feltüzeli a gondolat, hogy lehet otthon van valakim.

Keresett egy táncolható számot youtube-on és közelebb lépett hozzám, én meg azonnal behúztam a sötétebb, „mozisarkos” részre. Egy pillanatig úgy tett, mintha ellenkezne, de ez csak a játék része volt. Ahogy rám nézett, a szemei elárulták, hogy bejövök neki. Mindig a szemükkel árulják el magukat a nők. Tök mindegy mit mondanak, a valóság onnan olvasható ki. A kezeit a vállamra tette, én meg átkaroltam a derekát. A sarokban táncikáltunk, mikor megjelent Luca, és azonnal magára vonta a figyelmemet. Felhívott az emeletre, hogy nézzük meg Krisztián kislányát. Díjnyertes ötlet. Két részeg felnőtt, egy nemrégen lefektetett, alig hároméves kislány mellé. Halkan felosontunk a keskeny lépcsőházon keresztül az emeletre. A félhomály helyett fent már a teljes sötétség volt az úr.

Luca kézen fogott és a gyerekszoba helyett a vendégszobába vezetett, lámpát nem kapcsolt. Alig szűrődött be fény az ablakon, kellett pár perc, mire a szemünk megszokta a sötétet. Luca magához húzott, majd alig hallhatóan a fülembe súgta: „Bármi lehet, ha csendes tudsz maradni”.

Fura, nosztalgikus érzés fogott el, mintha újra egyetemista lettem volna. Eszembe jutott az a bizonyos este, akkor Pécsen, a Jobb, mint otthonban, mikor először találkoztam Lucával. Azon az estén ismertem meg Nórát is.

Nem sokat változott azóta, szinte semmit, ugyanaz a lány állt előttem, mint akkor. De én is ugyanaz voltam? Vajon külső szemlélőként Luca, hogy láthatott engem? Mi az, ami egyáltalán megfogta bennem, amiért hajlandó lenne a szinte teljesen üres vendégszoba kemény padlóján szexelni velem, úgy, hogy bármikor bejöhet bárki. Arról nem is beszélve, hogy a szomszéd szobában egy kislány alszik! Lehet, hogy éppen a körülmények hozták izgalomba? Gömbvillámként cikáztak a gondolatok a fejemben, de mire feleszméltem, már vadul csókolóztunk. Éreztem a parfümje illatát, szexi és nőies volt. Mi lett volna, ha ez már azon az estén megtörténik, akkor ott Pécsen?

Állunk a pultnál, és ott forr egybe az ajkunk, Nóra meglátja, sarkon fordul, és nem kezdődik el köztünk semmi. Most nem heverne a kukába dobva 12 év együttélés! Nem lennék egy megcsalt, megalázott balek. Jobb lett volna, ha akkor úgy történik? Luca egyre hevesebb lett. Én meg egyre jobban kezdtem elmerülni gondolataim tengerében. Átölelt, és szorosan magához húzott. Annyira hozzám bújt, hogy már azt sem tudtam, hol kezdődők én, és hol van ő. Teljesen egyek voltunk. Behunytam a szemem, és teljesen átrajzolódott előttem a kép. Újra Pécsen voltam, benn a tömegben, és akkor megéreztem Luca közelségét, és a csókját. Az illata minden mást elnyomott. Csak azt az édeskés csodát éreztem az orromban, semmi mást. Szinte láttam, hogy a tüdőmből elviszi a vér minden sejtemhez, azok meg szívják magukba, mint valami bódító kéjgázt. Luca megérintette a derekamat, majd a keze egyre lejjebb csúszott. Aztán szúrós tekintetet éreztem a hátam mögül, megfordultam. A szemem csukva volt, kocsmazaj zúgott a fülembe. A zsibongásból Nóra alakja tűnt ki. Mintha ott lett volna. És akkor megláttam. Ott állt pár méterre tőlem, szomorú volt a tekintete. Csak állt és nézett, láttam a csalódottságot a szemében. Ott állt a 19 éves Nóra, fiatal volt, göndör haja fürtökben lógott lefelé. Annyira ártatlan volt. Látszott rajta a sok szomorúság, ami még ott kísértett a lelkében a gyerekkora miatt. Ugyanakkor a mosolyában ott volt a gyermeki vágy és remény a boldog élet után. Léptem volna közelebb hozzá, hogy megsimogassam az arcát, hogy megnyugtassam, hogy most másként lesz. Kezdjük újra, innen. Mindent elölről.

Az a 12 év és a szakítás csak egy rossz álom volt. Minden máshogyan lesz. Fiatalok vagyunk, szép élet vár ránk, és ígérem, hogy anya leszel 30 éves korod előtt! Ekkor viszont hátrálni kezdett. Nem szólt semmit, csak elhalványult az alakja. Kinyitottam a szemem, és nem volt ott a sötétben. Csend lett. Verejtékezni kezdett a homlokom, és émelygő érzés fogott el. „Jól vagy?” – kérdezte Luca, de én nem válaszoltam, a szemem ismét behunytam.

Újra láttam, ahogy Nóra egyre távolodik, és már nem volt erőm utána menni. Szomorú lett a szívem. Magányos, üres és szomorú. Vége van!

Ekkor meghallottam a hangját. Ott bent a fejemben. „Nincs semmi baj, semmi baj, Marcell, szép lesz minden, jól leszel, csak legyél túl ezen, és ne csináld ki magad! Ez már nem Te vagy! Nem az, akit én ismertem!”

A hangja kissé nyugtatóan hatott. Oly sok évig volt a társam! Luca erősen megfogta a karomat. „Mi van veled? Rosszul vagy!?” – hangzott, nyomatékosan a kérdés. Ismerős, sok cigitől enyhén rekedtes, szexi női hang. Mint egy jazz énekes a harmincas évek Amerikájában. Eltűnt a tömeg, eltűnt a kocsma, visszarajzolódott minden.

Kinyitottam a szemem. Szétnéztem. Nehezen volt kivehető, ami körbevett. A szemközti falon néhány bútordarab letakarva, előtte talán szerszámok.

Izzadtságtól enyhén nedves meleg érintés az arcomon, mely megragadta, és maga felé fordította a fejemet. Kezdett szétesni a kép előttem, nem mozdultam, mégis mintha mozgott volna minden.

„Menjünk ki a levegőre!” – javasolta Luca. Ahogy haladtunk lefelé a lépcsőn egyre több lett a fény, végül szinte ijesztő fényáradat fogadott. Hunyorogni kezdtem, és éles hasító fájdalmat éreztem a halántékomtól kiindulva lassan szétáradva a testemben. Hányingerem lett.

A társaság ugyanúgy az asztal körül ült, mintha megállt volna az idő. Néztem ezeket az embereket. Tudtam, mit gondolnak rólam. Ők normálisak. Mi meg nem. Közülük szinte kiemelkedett a pirosruhás lány alakja. Egy pillanatra felnézett a telefonjából, és tekintete rám szegeződött. Elmosolyodtam, mire oldódott a feszültsége, halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. Hirtelen erős rántást éreztem a karomon, és Luca sietve kivezetett a házból.

Az étkezőasztal mögötti ajtón vitt ki a hátsó udvarra. Az udvarnak erre a részére alig vetül fény, és az ablakból sem lehet odalátni. Ismét éreztem a vágyat rajta, gyengéd simogatását újabb csók követte. Lágy és nem vad csók. Már azt sem tudtam hol vagyok, és mit akarok. Teljesen összezavarodtam. Idegen vagyok az életemben. Luca többször felbukkant az elmúlt évtizedben. Mindig kedveltelek, bár ritkán találkoztunk, mégis közel álltál mindig a szívemhez. „Mi!?? Teljesen lelombozol!” – süvített a rekedtes női hang. „Most, akkor valamit ki is mondtam hangosan?” – futott át a felismerés az agyamon. Luca értetlenül állt előttem. Majd elmosolyodva gombolni kezdte kifelé a blúzát. „Tudom, hogy ez kell neked! Kíváncsi vagy rájuk? Akarod látni őket, ugye?” Megakadt rajtuk a szemem, és ő észrevett valamit a tekintetemben, amitől látta, hogy nyeregbe került. Tovább gombolta a blúzát, és közben mosolygott. „Csak légy csendes!” A köldökéig folytatta a kigombolkozást, aztán hozzám hajolt, és belecsókolt a nyakamba. Ismét megéreztem a parfümjét. Gyengéden nekilökött a falnak, majd egy lépést tett hátrafelé, és csak mosolygott rám.

A halovány fényben is jól kivehető formás melleiről eszembe jutott egy balatoni nyaralás. 6-7 évvel korábban történt. Krisztiánnal, Orsival, Lucával és Nórával nyaraltunk a Balaton parton. Kis faházat béreltünk, és egy szobában aludtunk mindannyian. Egyik reggel a nagy meleg miatt – Lucát kivéve – mindannyian korán felkeltünk, és elindultunk a partra. Én visszafordultam a telefonomért. A faház üveges ajtaja alig akart kinyílni, perceket zörögtem a zárral, mire bejutottam, aztán a házba belépve érdekes látvány fogadott. Luca hátára fordulva feküdt, még mindig mélyen aludt. Előtte való este totál kiütötte magát piával. Melltartót nem húzott, csak egy kinyúlt trikó, és egy pici bugyi volt rajta. Nem vette észre, illetve nem ébredt fel rá, hogy az egyik melle teljesen kicsusszant a trikójából.

Álltam és néztem, ahogy alszik. Szép teste volt. Gyors betakartam, megkerestem a telefonomat, és a többiek után siettem. Totál hülyén éreztem magam akkor, hogy megláttam őt, úgy. Olyan, mintha kilestem volna, mint egy undorító, aberrált, ócska kukkoló. Pedig nem volt szándékos. Erre most évekkel később megismétlődik? Valahogy mindig éreztem, hogy Luca és köztem van valamiféle vibrálás, csak ennek mindig akadt valami gátja. „Mi baj?” – szegeződött rám a kérdő tekintet. Válasz helyett csak egy sóhajtás jött ki belőlem. Van valakid? Az a Csilla, aki hozott, ugye? Csilla…? – kaptam fel a fejem a kérdésre. Honnan tudsz egyáltalán róla? A Krisztián mondta, sokat sejtetően. – felelte ő. Csillával csak haverok vagyunk, meg 17 évvel idősebb nálam -vágtam azonnal rá.

– De azért csak van valami néha? Krisztián mondta, hogy formás kis MILF. Tízet simán letagadhatna.

– Nem, dehogy! -válaszoltam. Úgy értem, tényleg jól néz ki, de csak barátok vagyunk!

– Ugyan már. Ismerem az ilyen barátságokat. Nyugi, én is van, akivel összejárok.

Közel hajolt, és a fülembe súgva mondta.

– De az ünnepek óta nem tette be senki.

Ismét hátralépett egyet, és vigyorogva rám nézett.

– Na, mi van már? Szerelmes Rómeó, vagy mi? – faggatott tovább.

– Nem, nincs senkim.

– Figyi, az sem baj, ha van, nem kapcsolatot akarok, nem azért húztalak ide ki. Senkinek nem kell tudnia arról, ami most itt fog történi. Ne cseszd már el az estét! Ettől csak jobb lesz a barátságunk. Lesz egy kis közös titkunk. Ennyi.

– Tudom, hogy nem kapcsolatot akarsz, de talán én meg igen.

– Marcell, normális vagy? Miket beszélsz? Mi csak haverok vagyunk! – csattant fel Luca.

– Ja, bocs, nem úgy, nem veled akarok kapcsolatot, áh, mindegy, ebből már csak szarul jövök ki.

– Nem, ne csináld, érdekel, elmondhatod. Mégis van valaki kiszemelt?

– Ja, nem, nem úgy értettem. Csak egyszerűen nekem ez nem biztos, hogy megy, megvagyok egyedül, nem azzal a gond, csak nem tudom, ez a laza, hippi felfogás a szabad szexről, valahogy nem tudom…

– Még nem vagy túl Nórán, igaz?

– De-de, nem az.

– Biztos?

– Persze.

– Hagyjuk már Marcell. Kurv@ rég ismerlek. Lóf@szt vagy te túl rajta! Az a fajta vagy, aki családban érzi jól magát. Neked asszony kell, meg kölkök az udvarra. Nincs ezzel baj.

– Tényleg túl vagyok rajta, hidd el!

– Tudod, azért sokat gondolkodtam rajtatok. – mondta komolyra váltott hangon Luca. Tudod, Orsi mesélte, mikor szakítottatok, meg utána láttam Nóra megosztásait facebookon. Tudod, azért belegondoltam mit érezhetsz… Sajnáltam nagyon az egészet. Egy ideje ismertelek titeket, és az én fejemben ti összetartoztatok, és amit művelt, hát fura volt az egész. Tudod, ez csak megerősíti bennem, hogy soha nem akarok kapcsolatot, nekem jó így, ahogy vagyok, hisz tudod, hogy régóta nem voltam kapcsolatban senkivel. Ha szexelni akarok, arra találok partnert, de a probléma nem kell, meg az átverés, hazudozás, színjátszás sem. Jobb így.

– Lehet, hogy igazad van Luca. Sajnos lehet, hogy nagyon igazad van. Tudod, én csak arra gondoltam, hogy lehet, hogy van olyan ember, mint én, és akkor miért ne lehetne vele kapcsolatban lenni, hisz működhet, de lassan rájövök, hogy csak a magamfajtától mentsen meg az ég, és ez nem egy mártír önmarcangolás, hanem tényfelismerés. Tudod, másfél éve szakítottunk Nórával, és talán nem véletlen, hogy ő azóta már boldog házas, nekem meg még kapcsolatom se volt. Lehetett volna, most is lehetne, de akik mellettem állnának, azok nem kellenek. Inkább teszem tönkre magam, mert a külsőségek a fontosak, és ez nem is fog változni. Valami jól el van b*****va bennem, az a nagy helyzet.

Menjünk be Luca, és igyunk valamit, mert teljesen átfagytam ebben a hidegben…, és nincs kedvem lelkizéssel indítani az új évet. Hagyjuk inkább a fenébe! Jut eszembe, sok sikert a 2018-as új esztendőre Lucácska!

– Köszönöm, viszont neked is. Te hülye majom! Legszívesebben felpofoználak.

Hozzám bújt, és újra megcsókolt. Újra megcsapott az illata. Teljesen magával ragadott. Mint egy piros lámpa úgy villogott az éjszaka sötétjében: A Buli nem érhet véget felirattal…